Dema kerékpárok

DEMA kerékpár

 

Több mint 20 éves múlttal rendelkező szlovák kerékpárgyártó, 1991-ben alapította a DEMA nevezetű céget, melyet a tulajdonosok lányainak a nevéből kapta (Denisa és Martina). Folyamatos változásokon, fejlődésen megy keresztül a Dema kerékpár gyártó cég. Ma már 50 000 négyzetméteren, évi 100 000 kerékpárt (nemcsak MTB, touring és cross kerékpárokat, hanem Bmx, országuti, cyclocross, városi és gyerek bicikliket) is gyártanak. Komoly változások mögött új idea áll: a márkát magasabb minőségi szintre emelve megbízható, jó ár-érték arányú, erős középkategóriás termékeket kínálnak. Ezen folyamat része lett, hogy a cég már saját tervezőkkel és profi versenyzőkkel karöltve fejlesztenek, saját grafikusokkal dizájnolva a termékeket.

A DEMA jövőképe:

A cég nagy hangsúlyt fektet termékei folyamatos csiszolására, alakítására, fejlesztésére, amit nem lehet asztal mögül. Éppen ezért szakértők és professzionális versenyzők segítik a munkákat

Ennek köszönhetően egy-egy új típus, csak egy hosszú tesztelési fázis után kerül szériagyártásba,

A DEMA kerékpár márka háromszoros Superbrand díjas Szlovákiában!

Érdemes tehát jobban odafigyelni a szlovák gyártóra és termékeire. Hazánkban is egyre több üzletben állnak DEMA kerékpárok. Ha nincs készleten a modell, 3-4 napon belül meg is érkezik. Ugyan ez érvényes a granciális ügyintézésre is.

Termékek rendezése

Termékek listája

27709 dema bicykel dema loara 5 red black e219d09e81c1b16b03f2839f3e2e5491
Dema LOARA 5, piros-fekete
139 990 Ft

Dema Loara 5 – Elegancia és teljesítmény városi környezetben A Dema Loara 5 nem csupán egy kerékpár – ez a modern városi közlekedés stílusos és kényelmes megoldása. Letisztult...

raktáron  (1 db)
Kód: 1248/S
23531 dema bicykel dema pegas 1 orange dark gray bd15a74ab0c30d261fe66ff9a5d932ff
Dema PEGAS 1
139 990 Ft

A Dema PEGAS 1 egy megbízható belépőszintű XC hardtail, 27,5″ mérettel és egyszerű, de jól működő alkatrészekkel – ideális választás kezdőknek és hobbi terepezőknek.

raktáron  (5 db)
Kód: 1083/NAR
23546 dema bicykel dema aveiro 5 blue blue e4209759012df14c321a794e94cfee1c
Dema AVEIRO 5, KÉK
159 990 Ft

A Dema Aveiro 5 egy sokoldalú, megbízható cross/touring kerékpár, amely alumínium vázzal, rugós villával, 24 sebességes Shimano rendszerrel, és hidraulikus tárcsafékekkel...

raktáron  (1 db)
Kód: 1227/XL
Dema AVEIRO 7
Dema AVEIRO 7
159 990 Ft

Dema Aveiro 7 – A városi és túra kalandok megbízható társa! Készülj fel az élményekre a Dema Aveiro 7-tel, amely a stílust, kényelmet és a strapabíróságot ötvözi! Ez a trekking...

raktáron  (5 db)
Kód: 1236/XL
Dema LOARA 7 kék
Dema LOARA 7 kék
159 990 Ft

A Dema Loara 7 egy nagyszerű belépő-középkategóriás női cross ls trekking bringa: alumínium vázzal, hidraulikus tárcsafékkel, coil villával, 3×9 Shimano hajtásssal, és 700×40C...

raktáron  (1 db)
Kód: 3997/S
26104 dema bicykel loara 7 grey black f89fa96e55ed67cf20aaad6a0e6919b4
Dema LOARA 7 szürke-fekete
159 990 Ft

A Dema Loara 7 egy nagyszerű belépő-középkategóriás női cross ls trekking bringa: alumínium vázzal, hidraulikus tárcsafékkel, coil villával, 3×9 Shimano hajtásssal, és 700×40C...

raktáron  (1 db)
Kód: 1197/S
26028 dema bicykel energy 5 orange dark gray m 17 48d40f60f9a8b841d0ffb0bb8d562230
Dema ENERGY 5
174 990 Ft

Íme a Dema Energy 5, egy kiegyensúlyozott belépő-középkategóriás 29"-es hardtail MTB

raktáron  (1 db)
Kód: 1026/XL
24832 dema bicykel dema ravena 5 dark bordo gray 18 c445b1bbfc61308feeee588f8cdc9705
Dema RAVENA 5
194 990 Ft

A Dema Ravena 5 egy kiegyensúlyozott, megbízható hardtail MTB, amely stabil alapot kínál terepezéshez, túrázáshoz, mindennapi használatra

raktáron  (5 db)
Kód: 1023/BOR
26080 dema bicykel pegas 5 red white 942f3fe477fcd7f7b401524f83f13c3b
Dema PEGAS 5, Piros-fehér
209 990 Ft

Íme a Dema PEGAS 5, egy 27,5″-es merev (hardtail) XC/túra kerékpár

raktáron  (1 db)
Kód: 1080/L
Screenshot 2026 05 09 081114
Dema AVEIRO 9, szén-fekete
219 990 Ft

Dema Aveiro 9 – Több, mint egy városi kerékpár! Fedezd fel a város új dimenzióját a Dema Aveiro 9-nel, ami ötvözi a stílust, kényelmet és a sokoldalúságot! Ez a könnyű, modern...

raktáron  (5 db)
Kód: 4003/XL
26096 dema bicykel energy 7 anthracit grey f02bd7461a08372c151ae0baae698a11
Dema ENERGY 7, antrecitszürke
234 990 Ft

A Dema Energy 7 kombinálja a kényelmet és a megbízhatóságot – levegős villával, 2×9 Shimano Alivio rendszerrel, tubeless kerékkel és jó fékekkel. Ár‑érték arányban egy nagyon...

raktáron  (1 db)
Kód: 1008/M
Screenshot 2026 05 09 075521
Dema ENERGY 7, HOMOK SÁRGA -BARNA
234 990 Ft

A Dema Energy 7 kombinálja a kényelmet és a megbízhatóságot – levegős villával, 2×9 Shimano Alivio rendszerrel, tubeless kerékkel és jó fékekkel. Ár‑érték arányban egy nagyon...

raktáron  (1 db)
Kód: 4000/M

Listairányítás elemei

összesen 17 termék
Fel
Garancia
3 Hónap garancia
Országos kiszállítás